Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére.
Ézsaiás 50,10b
Advent köszönt ránk az idén újra, a várakozás ideje. Kérdés, hogy kit, vagy mit várunk.
November első hetében a gyülekezetünkből negyed magammal Biatorbágyon női héten vettünk részt öt napig. Az ország minden tájáról, sőt még határon túlról is (Kárpátaljáról, Erdélyből, Felvidékről) olyanok, akik már rég hitben járnak, vagy még csak most keresik Istent. Naponta délelőtt és délután voltak igei alkalmak. A délelőtti alkalom után kiscsoportos beszélgetések voltak, ahol a hallottakat, vagy más személyes problémákat beszélhettünk meg. Az Ige rávilágított az ember elveszett voltára, milyen, ha Istentől távol éli az életét, de arra is, hogy milyen az élet Urára rátalált ember.
Amilyen sokfelől érkeztünk, olyan sokféle volt a különböző lelki teher, vagy megkötözöttség. Ahogy teltek a napok mindig több és több örömteli, mosolygós, sugárzó arcot lehetett látni. Sokan le tudták rakni bűneiket, terheiket a kereszt alá. Engem is meggyőzött ez a hét arról, hogy csak az Istennek átadott élet tudja teremni a lélek gyümölcseit, járhat a világosság útján és kerüli a sötétséget. Nekünk olyan Istenünk van, aki gondot visel az ő gyermekeiről.
Kívánom, hogy ebben az adventben ne a külsőségek határozzák meg a karácsonyra készülődésünket, hanem az szívünk hangolódjék a mi Urunk Jézus Krisztus születésének megünneplésére!
Kapcsos Józsefné (Pircsi)