„Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, megjelenik, majd ti is megjelentek ővele a dicsőségben.”

Minden évben a karácsonyi időszak kezdetén, gondolataim visszatérnek Jézus születésének történetéhez. Ami mindig hatalmas biztonságérzettel tölt el ilyenkor, az az, hogy mennyire valóságos ez a történet. Általában talán nem ezek az ember első gondolatai. Természetesen vannak benne csodás események is. De vegyük észre, hogy kikkel történnek ezek a csodás dolgok.

Egy fiatal, tizenéves, jegyben járó nőt meglátogat egy angyal, akitől megtudja, hogy Isten gyermekét hozza majd a világra, és várandós is lesz. Vőlegényének szintén megjelenik Isten angyala és elmondja neki, hogy a számára bizonyára mélységes fájdalmat okozó, nem várt terhesség valójában egy csoda, és Isten ajándéka. A jászol első látogatói nem világi méltóságok, hanem pásztorok, olyan emberek, akiket valószínűleg a kor társadalma lenézett, de akik elhívást kaptak, hogy jöjjenek, és lássák az Isten dicsőségét a jászolban. Ezek közül az emberek közül senki nem szerepelne a világ szempontjából fontos és nagyra becsült emberek listáján. Mégis ők azok, akiknek Isten elsőként mutatta meg Fiát.

 

A tény, hogy Isten testet öltött, és emberré lett, már önmagában véve is elég lenyűgöző. De ha figyelembe veszem azt is, hogy ki az, akit Isten a Fiának világra hozatalára használt, ez egyszerre tűnik meglepőnek, és bátorítónak. A meglepő ebben az, hogy Isten nem a legfinomabb otthonba, vagy a legbiztonságosabb városba helyezi, és nem is egy olyan családba, amelyik hivatalosan igazolt szülői képességek birtokában lenne. Ehelyett „valóságos” emberekre bízta. Ha találkozhatnánk velük, valószínűleg olyan emberekre emlékeztetnének minket, akiket mi is ismerünk. Pontosan ezek a „valóságos” emberek azok, akikről a karácsonyi történet szól.

Amikor azt olvasom, hogy az életem Krisztusban van elrejtve, hogy már most Krisztus az életem, és hogy egy napon tulajdonképpen is a jelenlétében leszek, és osztozom a dicsőségében, akkor az első gondolatom ez: „Kicsoda? Én? Ez egy szép gondolat ugyan, de én még soha nem tapasztaltam ilyesmit, és én túlságosan egyszerű és átlagos vagyok ahhoz, hogy ilyen rendkívüli dolog történhessen velem.”

De a karácsonyi történet emlékeztet arra, hogy hozzám hasonló embereket használt Isten, hogy az Ő Fiát elhozza ebbe a világba. Nem a gazdagokat, és híreseket, nem a kor fontos embereit, hanem a legegyszerűbb, átlagembereket, akiket a világ még csak észre sem venne, ha mellettük sétálnának el. Isten a gyengéket és a kicsiket használta, hogy beteljesítse terveit.

Én nem tudom elképzelni, milyen lesz Isten dicsősége. De a karácsonyi történet mindig emlékeztet rá, hogy hozzám hasonló, egyszerű, átlagos embereknek mutatta meg a dicsőségét, és ugyanilyenek lesznek azok, akiknek újra felfedi majd.

 

Kedves újpesti testvéreim, örvendezzetek! A mi Urunk hűséges az olyan egyszerű emberekhez, mint ti meg én. Tulajdonképpen úgy tűnik, hogy éppen az ilyen típusú embereket keresi. Így alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, és hagyjátok, hogy felemeljen titeket!  Nem azért vagyunk áldottak, mert azok vagyunk, akik, hanem azért, akik Krisztusban lehetünk. Dicsérjétek Istent véghetetlen kegyelméért! Áldott Karácsonyt!