„És mi láttuk, és bizonyságot teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül.”

1János 4:14

Adventtel kapcsolatban egy régebbi, személyes vonatkozású történet jutott eszembe. Az 1980-as évek elején gyülekezetünk lelkipásztora, Zsengellér József (Mónika lányunk keresztapja), akkor a Reformátusok Lapja szerkesztésénél is dolgozott. Egy lelkésztársát, Köntös Lászlót megkérte, hogy jöjjön el hozzánk, és készítsen lap részére egy fényképpel illusztrált riportot arról, hogyan készül egy keresztyén család Jézus születésének ünnepére.
Öröm volt számunkra akkor is és ma is, hogy hívő keresztyén családunk életében az advent nem korlátozódik négy hétre, mert mi nemcsak várjuk, hanem visszavárjuk a mi győztes Urunkat, Jézus Krisztust, mint Megváltónkat, Megtartónkat.
János testi szemeivel látta Jézust, cselekedeteit, a gyógyításokat, hallgatta tanításait és minderről bizonyságot is tett tanítványként, apostolként leveleiben.
Jézus mai tanítványaiként, lelki szemeinkkel láthatjuk Őt. Hitünk karjával ölelhetjük át. A Szentírásban minden rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy megismerjük Őt, az értünk szenvedőt. Aki hittel elfogadja a róla szóló Igéket, annak hiteles lesz a Jézusról való bizonyságtétel.

Nerada Mátyásné Magdi

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

János 1:14

Az Ige testté, és így láthatóvá lett. Akik vele jártak, látták őt. Látták az ő dicsőségét. Ha mi vele járunk, mi is láthatjuk őt. De látnunk kell őt ahhoz, hogy Vele járhassunk! Látjuk-e Őt a hétköznapjainkban? A stressz, a pörgés, a leckék, a betegség, a vacsora, a sorozat, a gazdagság, a szegénység mögött látjuk őt? A mi testünk el akarja takarni a testté lett Igét, mert a mi testünk nem akar tudni másról, csak önmagáról!
Jézus testté lett, hogy mi test szerint élők is megértsük: ő él! És a mi halál felé törő életünkben, a mi hiábavalóság-téglákból rakott falaink mögött ott vár a testté lett Ige, és velünk akar lakni!
A világ zajos, hogy a zaj kiszorítsa Isten halk szavát. Pedig ez a halk szó olyan fontos! Éppen a hétköznapok darálójában, a mindennek és mindenkinek való megfelelés préselő szorításában létfontosságú hogy meghalljuk: Ő kegyelemmel jön. Nem kell megfelelnünk, mert Ő megfelelt. Ő megfelelt helyettünk mindörökre. Advent világi zaját nyomja el a kegyelem csendes, de örök, biztos és átölelő szava!

Lendvai Péter

„Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.”

Efézus 1:9-10

Az adventben mindig arról beszélünk, hogy várjuk az Urat, hogy emlékezünk az első eljövetelére az első igazi karácsonyra, amikor Isten akarata az idők teljességének rendjére nézve beteljesült. Amikor az Ő jó kedve szerint elküldte az Úr Jézust, aki készséggel jött mondván: „Íme itt vagyok a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem, a te akaratodat, ezt kedvelem én Istenem a te törvényed keblem közepette van. Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben, ímé nem tartom vissza ajkamat, te tudod oh Uram! Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet, nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.” (Zsoltárok 40,8-11)
Az Úr Jézus az, aki kijelentette Isten akaratát, titkát, mert Ő maga az Isten akarata, és Isten akarja, hogy kövessük Jézust, hogy hallgassunk rá, mert az Ő parancsolata örök élet. (Jn12,50)
Nagyon csodálatos, hogy már az Ószövetségi igék is tartalmazzák Jézus Krisztus küldetését, hogy hirdetni fogja az evangéliumot a nagy gyülekezetben, ami én úgy látom, hogy belefoglalja mind a zsidókat, mind a pogányokat. Jézus Krisztus azért jött, hogy megkeresse és megtartsa ami elveszett. (Lk 19,10). Olyan jó ezt megtapasztalni a hétköznapok történéseiben, emberileg szólva véletlenjeiben, amikor összefutsz egy tíz éve nem látott ismerősöddel, akiért már régóta imádkozol, meglátogat egy testvéred, akivel tíz éve nem beszéltél, mert otthagytad a családodat. Jézus azt is megkeresi, akit mi elveszítettünk. Lehet, hogy tíz évet kell várni, hogy eljöjjön az idő, de csodálatos, amikor vársz, és abban a várakozásban egyre jobban megismered az Urat. Várjuk-e Isten akaratának idejét, amikor teljessége eljön, amikor az Úr Jézusban minden és mindenki, aki hisz, Őbenne lesz, amikor a bűneink már nem választanak el Tőle, és akkor Isten lesz minden mindenekben? (1Kor 15,28)

Regenyei Tünde

„Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.”

Lukács 2:3-8

E sorokat Annáról olvassuk a híradásban. Két ember biztosan ott van, amikor a gyermek Jézust hozzák a szülei az Úrnak szentelni. A két ember Simeon és Anna. Egy férfi és egy nő. Mindketten várták a megváltást, tudták, hogy jönni fog. És ott voltak a templomban. Jókor jó helyen. A templomban (Isten jelenlétében) történik minden fontos dolog. A tested a Szentlélek temploma, ott is fontos és szent dolgoknak kell történnie.
Simeon kijelentést kapott az Úrtól. „Nem fogok meghalni, míg meg nem látom a Messiást!” Ne menjünk el emellett szó nélkül. Neki megadta az Úr, hogy két szemével meglátta földi életében az Urat, az Isten Fiát. Nekünk is meg kell látnunk Őt. Különben az életünk célját vesztett, értelmetlen az örökkévalóság szempontjából.
Anna pedig, aki mindössze hét év házasság után az özvegyek életét élte, megtalálta élete célját a hálaadásban, és a megváltásról való beszélgetésben. És várta Jeruzsálem megváltását. Én várom Budapest megváltását?
A Róm. 8,22-23-ban olvassuk, hogy „az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek zsengéjét kapták: mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”
Tehát az egész világnak, a körülöttünk lévő összes embernek megváltásra, a Megváltóra van szüksége, akit te ismersz! Ismered? — Anna beszélt róla mindazoknak… ! Te is beszélsz, ha már ismered őt? Terjedhet tovább rajtad keresztül is az Úr beszéde, a jó hír, az elengedett bűnök feletti öröm? Vagy még mindig bezárják a szádat a meg nem bocsátott bűneid? Mert a bűnöm terhe valaki vállát nyomja. Vagy az enyémet, vagy Krisztusét.
Használd ki az időt adventben arra, hogy jobban megismerd Őt! Olvasd az evangéliumot! Ki lehet boldog, ha nem az, aki tudja, hogy minek lehet örülni?! Ki lehet boldog, ha nem az, aki átélte tékozló fiúként, vagy leányként Atyja befogadó örömét, megbocsátó, magához ölelő szívét?! És mi ennek az ára? Az, hogy beszéljünk teremtő Urunknak és megváltó Istenünknek arról, hogy mi van a szívünkben. Ha megvalljuk, ő megbocsátja, és a mienk lesz az öröm! (Lukács 15,11-32, 1János 1,9.)
Jaj, ne a másik fiú legyél (a tékozlónak a bátyja), aki „megharaguvék, és nem akara bemenni”! Menj be a te Uradnak örömébe! Vagy a megvallásra váró bűneid értékesebbek?!

Tarnóczy László

Füle Lajos: Jézus
Szennyes vagy, ember, bűnöd börtönöd.
Ha meg nem moslak, nincs hozzám közöd.
Megváltanálak hulló véremen,
Hisz azért jöttem, hogy életed legyen!