(pár)beszélgetés Bradák Somával
Mi estesek, kitaláltuk, hogy egymással fogunk interjút készíteni. A párokat közjegyző jelenlétében sorsoljuk ki, az első páros Eszter és Soma. Fogadjátok szeretettel!
Kiket olvasol legszívesebben?
Főleg a huszadik századi költőket, írókat olvasom: Pilinszky, Nagy László, Örkény, Kányádi Sándor. Talán ők azok, akik leginkább szíven találnak. Erős nyelvű, erős kifejezésekkel dolgozó költők, és lehet, hogy ez az, ami engem nagyon megfog. Náluk azt érzem, hogy minden egyes szónak iszonyatos nagy súlya van. Főleg, hogyha rövid verseket írnak. A külföldiek közül talán Thomas Mann az, aki nagyon megmaradt bennem. Ő nem feltétlenül erős nyelvű, de erős gondolatú, erős gondolatokat felvonultató író. Már-már szinte filozofikus hosszas eszmefuttatásainak sora. Legutóbb a Doktor Faustust olvastam, ez az utolsó előtti műve és ebben találkoztam ezzel a legintenzívebben.
Hogyan kerültél a művészet közelébe?
Ez csak úgy jött. Tényleg. Nem emlékszem semmilyen nagy meghatározó élményre, de talán a fotózás volt, ami kiváltotta a képzőművészet iránti vonzalmamat. Gimnazista koromban kezdtem fotózni. Akkortájt találtam ki, hogy elvégzem az iparművészetit és fotós leszek. A felvételi miatt kezdtem el rajzfaktra járni, mondván, hogy ott majd megtanulok rajzolni, mert, mi az nekem. A fakton volt egy nagyon jó rajztanárom, aki úgy ahogy megtanított valamennyire rajzolni, és ezzel együtt jöttek a képelemzések. Bevittem neki a fotóimat is és ő véleményezte a képeimet, hogy tanuljak belőle. A zajkeltés ezzel párhuzamosan, és ettől függetlenül vonult be az életembe. Ekkoriban még főleg Ákost hallgattam, és megtetszett ez a kis perkás vonal. „Valamit ráznak, az nem olyan bonyolult, mint a dobolás, akkor csak megy nekem is”- gondoltam. Hát az elején nem ment, aztán… (nevet) aztán most már eldöntik az emberek, hogy megy-e nekem, vagy sem.
Mi vonzott a zajkeltésben?
Talán a zajkeltés az tényleg csak azért vonzott, mert botfülem van és semmi olyan hangszer nem lett volna reális, ahol tudni kell a hangokat, a szolfézst, meg ilyesmit. Az énekhangom is pocsék, meg tényleg a hallásom is, és ez így logikusnak tűnt, meg biztos vagánynak is. De mindenesetre jópofának. Egyre jobban ástam bele magam: vettem dolgokat és próbáltam fejlődni technikailag is, hogy minél inkább szolgáljam a zenét. Az ütőhangszerelés nem feltétlenül szólóhangszer, inkább a kísérő kategória. Elkezdett érdekelni nagyon a hangszerelés is. Ehhez valamennyi szolfézst biztos kéne tudni, de talán sokkal inkább egy érzék kell, hogy ki mikor játszik, és mit adjon hozzá az egészhez. Mivel akkoriban nagyon sok zenét hallgattam, azt is tanultam vele együtt, hogy a profik hogy csinálják ezt a hangszerelést. Mennyivel jobb, amikor csak egy hangszer szól, mint amikor mindenki egyszerre játszik. Ezeket kezdtem megtanulni, így az ütőhangszerek mellett talán a hangszerelés az, amiben részt veszek. Legalábbis a Szövetségben.
Hogyan született az Irodalmi estek ötlete?
Élt valami halvány emlékképem arról, hogy a gyülekezetben volt ilyen és gondoltam, hogy esetleg lehetne erre igény. Vagy talán van is, csak senki nem csinálja. Megkérdeztem Emesét, hogy lenne-e kedve nekem segíteni szerkesztésben, válogatásban, meg hát olvasásban is nyilván. Utána még megkérdeztem azokat, akiknek úgy tűnt, jó a hangjuk, vagy tudtam, hogy szeretik az irodalmat és szeretnek (fel)olvasni. Valószínűleg van igény az emberekben erre, hogy kapjanak valamit, hogy elgondolkozhassanak dolgokon. A mi részünkről meg szerintem az a fontos, hogy eljuthassunk hozzájuk és ne csak a megszokott verseket hallják újra és újra. Persze az is lényeges, hogy legyen valami ismerős nekik a programban, mert könnyebben tudnak viszonyulni, mert megnyugtatja őket, de amellett legyen valami új is. Ezáltal ők is gazdagodhatnak. Hogy „jé, de jó ez a kortárs költő, nem is gondoltam, hogy kortárs és ilyen jó”, mert általában az a reakció, hogy a kortárs az rossz. Pedig nem mindig. (nevet)
Milyen szervező elv alapján építettétek fel az elmúlt két év estjeinek vonulatát?
Kigondoltam egy ívet, elindulva az emberek közötti viszonytól. Ezen túl vannak a tárgyak, amik minden nap körülvesznek minket. Aztán nagyobb egységek jönnek: a természet, a művészet, aztán még tovább: haza és Isten. Ez volt az íve. Isten a vége, a teteje a dolgoknak. Persze ezeket nem lehet nagyon különválasztani, mert emberekhez való viszonyokhoz fűződnek tárgyakhoz való viszonyok, tárgyakhoz vagy az emberekhez fűződnek Istennel kapcsolatos viszonyulások vagy gondolatok. Mivel kicsit elhúzódott ez a sorozat – ritkásan voltak az alkalmak –, ezért most egy összegző est következik, ahol ezt az ívet megpróbáljuk tömörítve felvázolni. Egy-két új vers is bekerül, ami az eddigiekben nem volt, remélhetőleg minél több élő zenével. Aztán új dolgok felé megyünk, „új vizeken járunk”, nem feltétlenül sorozat formájában.
Milyen szerepet tölt be a zene az Irodalmi estekben?
Fontos lenne, ha több élőzene lenne. Vannak bevezető, befejező, átvezető zenék. A bevezető azt kell, hogy segítse, hogy az emberek kikapcsolják a hétköznapi dolgokat, hogy mivel eljöttek erre az irodalmi estre, próbáljunk meg arra figyelni. Ezt nem lehet úgy megcsinálni, hogy egyből odatolsz elé egy Pilinszky négysorost. Jó, értjük a szavakat, de nem erről szól, azt ugye tudjuk. Vagy például elkezdesz mondani egy ötszáz soros eposzt. Hogyha az elejénél nem kapta el, akkor onnantól elúszott, mert még ott volt, hogy „elmosogattam”, meg „lekapcsoltam-e a villanyt otthon?”. Jó, van olyan módszer, hogy „in medias res”, de szerintem fontos az, hogy kikapcsold a hallgatókban, hogy a mindennapi dolgokra figyeljenek és arra kezdjenek el figyelni, amiért most ide jöttek. Így sokkal jobb az egész nekik is, meg nekünk is. A levezető zene is hasonló, hogy elgondolkodjanak rajta, hogy hagyják kicsengeni az utolsón verssort. Az átvezető egyfajta „lazítsunk a dolgokon”. Ha például egyben, akár szünet nélkül lenne negyven vers, meg közte egy-két novella, akkor azt megterhelő lenne befogadni. Ezért is minél fontosabb, hogy instrumentális legyen ez a zene, mert akkor ott a szövegre sem kell figyelni.
Miben látod az estek jövőjét?
Estek tekintetében mindenféle ötlet van, nem feltétlenül fogunk sorozatokat csinálni, mert, ha viszonylag ritkán vannak, akkor tényleg nem nagyon érzékelhető. Szerelmes est, ami minden területet lefed, nem csak az egyszerű és ismert szerelmes versekből szeretnénk felolvasni, hanem érdekesebb, vagy esetleg elsőre riasztó műveket is szeretnénk bevenni. Gondolkodunk olyanon, hogy csak úgy, ami jön, és a saját kedvenceinket olvassuk és buzdítjuk a hallgatóságot, hogy a szünetig gondolkozzon a saját kedvencein és aztán a második részben vagy ők olvassák, vagy mi olvassuk az ő kedvenceiket, de mindenesetre, hogy interaktívabbá tegyük. Efelé tendál a művészet is, úgyhogy nem lehet kibújni a párbeszéd alól, kérem szépen. (nevet) Számos kisebb ötlet, egyéb témák, de ez legyen egyelőre meglepetés. Gondolkodunk olyanban, hogy esetleg egy verslemezt lehetne gyülekezeti célra, hátha valaki meg akarja még egyszer hallgatni. Itt nem az élő felvételekre gondolok, hanem készítenénk egy jó nagy válogatást, akkor olyan válogatott versek és novellák kerülnének rá, amik talán a leginkább kedveltek.