Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.

Ézs 12,3

Ahogy a hírek rám zúdulnak brutális gyilkosságról, válásról, bankkártyák megcsapolásáról, médiatündöklésr?l, bundabotrányról, választási csalásról, elmaradt bérekr?l, elbocsátásról, nélkülözésr?l, megrettenek. Ezekt?l a jelenségekt?l bárki könnyen tud depresszióba esni, és azután menekül ezoterikus tanokhoz, jövend?mondáshoz, szerencsejátékhoz, válik megkötözötté alkoholtól, drogtól, játékgépt?l. Lehet, hogy én nem vagyok eléggé „bátor" ahhoz, hogy ezekbe meneküljek, lehet, hogy a neveltetésem tart vissza ett?l. De ha másként lenne, nekem megvan a bizonyosságom, hogy akkor is tudok hová fordulni, Kibe kapaszkodni. Még nem voltam ilyen kétségbeesett helyzetben, ett?l eddig megmentett az Úr. De látom magam körül a tönkrement életeket. Vajon tudok-e nekik beszélni a „szabadulás forrásáról", el tudom-e mondani nekik az Örömhírt, vagy megtartom magamnak, elásom, mint a talentumot? Azt hiszem, az én hitem is ezen áll, vagy bukik.

Cs?sz Sándor

"Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél!"

Lk 1,30

Amikor megláttam ezt az Igét a napokban, valahogy rögtön a „kegyelem" szó tűnt fel. Úgy érzem, hogy most, jelenlegi helyzetemben bele kell kapaszkodnom ebbe a szóba, Isten kegyelmébe. Az ünnepekhez közeledve háziasszonyként gondolataim egyre nagyobb részét foglalják le az előkészületek. Maximalista lévén tökéletes ünnepet akarok. Minden legyen a helyén, minden legyen jól megszervezve (és természetesen senki nem tudja jobban, mint én, hogy mire van szükség, ezért inkább mindennel magam bajlódom), mindenki boldog legyen a végén. Így persze egyre kevesebb idő jut Istenre, az Ő igéjére, a vele való kapcsolattartásra. Mostanában egyre gyakrabban elfog a szomorúság, hogy nem törődöm Vele eleget, és ezért biztosan megorrol rám. De ezt az igét olvasva rájöttem, hogy Isten nem feltétlenül így működik. Mária is csak egy lány volt, aki éppen esküvőjére készülődött. Biztosan az ő gondolatait is lefoglalták az előkészületek. Közben csak tette a dolgát, amit Isten rábízott. Nem olvassuk, hogy különleges lett volna. Egyszerűen csak kegyelmet talált Isten előtt. Ha én is csak arra figyelek, hogy tegyem a mindennapi dolgaimat, és azt Isten szerint tegyem, én is részesülhetek a kegyelemben. És ez a legfontosabb karácsonykor, nem? Hogy Jézus is ott legyen velünk a fánál. És akkor mindegy, milyen és mennyi ajándék van, milyen karácsonyi vacsora kerül az asztalra. Mindenki boldog lehet, hiszen a Mennyei Atyával együtt lehetünk, az Ő kegyelméből.

Abosné Lazányi Mariann

„Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet!"

Náhum 2,1

Ádvent. Különös időszak. Minden évben újra és újra átéljük ezt a várakozást. Várakozást az ünnepekre, a Megváltó születésére.

De vajon mennyire tudunk erre ráhangolódni? Gyakran lehúznak minket a mindennapok gondjai, a bevásárló lista, az ajándékkészítés problémái. Magunk körül is így látjuk a várost, az embereket: lótnak-futnak az előkészületek idején..

De mit súg, mond a szívünk? Ő nyugodni vágyik, megpihenni, új erőre kapni. Csendben lenni, és összeköttetésben lenni valami olyannal, ami segíti, hogy minden nap tudja végezni a munkáját. Együtt dobogni, ráállni egy olyan frekvenciára, ami adja a helyes ritmust.

Hányszor próbáltam csitítani, nyugtatni nehéz napok után esténként. Vagy reggelente, hogy ne szaladjon egész nap. „Vételi kérdés" - mondták bölcs testvérek. De olyan ez mint egy rádió állító gombja, amit egy kis mozdulattal a helyére tudunk csavarni? Hányszor, de hányszor elállítódik az állomás és keresgélni kell: recseg, harsog, de egyszer csak bejön a keresett adó. Ilyen a hitéletünk: elállítódik a szívünk, és bizony vannak hosszú időszakok, míg újra rátalálunk az adóra.

Az év elején kaptam ezt az Igét: „Jön már a hegyeken az örömhírt hozó, aki békességet hirdet!" (Náhum 2,1) Micsoda ígéret, nagy szükségem volt rá, teljesen belekapaszkodtam, hisz éppen a szenvedés mély poklait jártam. Amikor meghalt a férjem, felkiáltottam Istenhez: „Hát ezt ígérted?" Szívem becsapottnak, kifosztottnak érezte magát. Haraggal telt meg. És nem akart a „hazug" frekvenciára állni. Sokáig. Mindenemet átjárta a keserűség ebben az időszakban.

De Az, aki eddig is megsegített minden nyomorúságomban nem hagyott el! Szólt hozzám a Jónás könyvén keresztül: „Jogos a haragod? Igazad van-e, amikor így érzel?"

És a szívem azt felelte, hogy kegyelmes és irgalmas az én Istenem, benne bíztam ennyi éven át, sohasem csapott be, most sem tette. A legjobban rendezte el életünket a tragédia idején is. Mert nem úgy történt, ahogy én szerettem volna? Az én kezemben van a dolgok megoldása?

Nem. Így teljesedett be az ígéret, szívem békességet kapott, és Rá hangolódva várhatom az örömhírt hozót, Akinek születését Karácsonykor ünnepeljük.

Csomor Krisztina

Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Mt 6,10

Nem csak Advent és Karácsony idején, hanem egész évben sűrűn elmondjuk az úri imádságot.

Nagyon fontos szavai ezek a Miatyánknak, hiszen arra kérjük Istent, hogy a saját akaratunkat figyelmen kívül hagyva, az Ő akaratát vigye véghez az életünkben! Ha tényleg komolyan is vesszük ezt, nagy bátorság kell az elmondásához! A hit bátorsága, mely biztos abban, hogy az Ő akarata jobb nekünk annál, mintha biztosnak vélt kézzel mi magunk irányítanánk az életünket.

Karácsony nélkül nem értelmezhető ez a hozzáállás! Karácsony nélkül minden hittel teli odaszánásunk üres próbálkozás maradna, önfeladás új tartalom nélkül, áldozat feloldozás nélkül.

De Jézus megszületett! Isten országa „amint a mennyben, úgy a földön is" jelen van, nemcsak mint egy választható út, hanem mint az egyetlen valóság!

Isten akaratának a mennyben nincs korlátja. A földön van! Bennünk, bennem: a félelmeim, a kishitűségem, az igazam, a panaszaim, a számtalan elvárásom, a „B-terveim", a hamis istenképem, és még oly sok egyéb.

De olyan csodálatos elhinni, hogy ha kérjük, Isten mindezeket lerombolja az életünkben, és nem a mi bátorságunkból, nem a mi érdemünkből, nem a mi önfeláldozásunkból, hanem az Ő érthetetlen kegyelméből az Ő akarata meglesz amint a mennyben, úgy a mi életünkben is!

Lendvai Péter