Lator László: A tér, a tárgyak
Hetedikén hét éve. Évek, évek!
De mit jelent az év, a nap, az óra?
Jelekkel nem tagolható az élet –
mit mondhat egy-egy kerek fordulója?
Mindenfelé nyitott időben élek.
De micsoda hatalma van a térnek!
Testetlenül is megképzik a teste
a Bimbó út kőtámfalának esve.
S a dolgokban milyen sűrű derengés!
Színét a fakó fonák visszahívja.
Hány homorú halotti maszk, amellyel
sokáig őriz egy arcot az ember.
Egy rég porrá lett világ negatívja.
Van, hogy az elhomályosult jelentést
a fényes féleszmélet újraírja.
Elfelejtett zugokból szabadulva
egymás után kirajzanak a tárgyak,
vállkendő, fésű, púderes szelence,
összefüggéseikbe visszaállnak.
Folyik emebből amabba az áram,
langy testmeleggel töltődnek fel újra.
Beköltözik, mi is, valami lélek?
jó ideje lakatlan otthonába.
Nem, nem lélek, a térben tévedezve
bolyongó lény plazmája, szinte-teste,
talán valamely felsőbb akaratnak
enged, az űr goromba közönyén át
az küldi a lefokozott anyagnak
egy szép egészre valló maradékát.